Csököly egy 1300 fős Somogy megyei kisközség, melyet lakosainak egyedi népviselete, az ún. fehérgyász tett országosan is ismertté. A fehér gyászviselet szokása egyes feltételezések szerint egészen a népvándorlások koráig – honfoglaló eleinking – visszanyúlik, az azonban biztosnak látszik, hogy a középkor folyamán még általánosan elterjedt volt, legfőképp hazánkban, de Európa más területein is – a fehér szín ugyanis a tisztaságot és a becsületet jelképezte a keresztény világban, ám egyúttal néhány népnél a halál színe is volt, később aztán ezt a jelentéstartalmat vette át szinte mindenhol a fekete. Így tehát nem is csoda, ha a fehér gyászviselet mára már – sajnálatos módon – kihalt, s egyedül néhány elzárt vidéken maradt fenn – pl.: Ormánság és Csököly –, ám ezeken a területeken is csupán néhány hagyományszerető idős ember ápolja ezt a szokást.

A csökölyiek gyászöltözéke fehér lenvászonból – a finom gyolcstól a durva vászonig – készült, lehetőleg minél egyszerűbb kivitelben. A nők ruha együttese szűkebb ingből; bő, bokáig érő felsőszoknyából; valamint nagy, vállra bomló fejkendőből állt. Mindezeket csinos fodrokkal és kézzel vert csipkeszegélyekkel díszítették. A férfiak pedig bőszárú nadrágot és bő ujjú, T szabású inget viseltek, melynek egyedüli díszítőelemei a betétcsíkok voltak. A csökölyi gyászruhák vásznát sajátos módon néha sáfránnyal is sárgították, ez azonban egyedül az idős emberek kiváltsága volt. Itt érdemes megjegyezni, hogy a fehérgyász nemcsak az élőké volt, hanem gyakran a halottaikat is ezekben darabokban temették el.

Napjainkban eme ritka, magyar gyászszokást a végleges eltűnés veszélye fenyegeti. Reménykeltő azonban, hogy egyre többen felismerik ennek a páratlan hagyománynak az egyediségét, az viszont annál aggasztóbb, hogy egyre kevesebben vannak az olyan emberek, akik életben tartják, s próbálják megőrizni a jövő nemzedékének.

Nem megyek, nem megyek idegen országba,
Inkább meggyászolom háromféle gyászba,
Pénteken fehérbe, szombaton veresbe,
Vasárnap délután tiszta feketébe.
(Somogyi fehérgyászos siratóének)