Nagycenk egy nyugat-dunántúli nagyközség, mely leginkább arról híres, hogy itt volt a Széchenyi családnak a fészke. Annak rendje és módja szerint építettek itt kastélyt, templomot, s a helyi temetőben kialakították saját, „külön bejáratú” családi sírboltjukat is, amely mára már történelmi zarándokhellyé vált – nem mellesleg pedig védettséget is élvez! De nem szaladok annyira előre; mielőtt rátérnék a mauzóleumra, érdemes pár szót szólni magáról a temetőről.

A nagycenki új temetőt 1778-ban szentelték fel. Érdekes módon fennmaradt első halottjának neve, aki egy bizonyos kisfiú, Bene István volt. Mai területét és elhelyezkedését 1901-ben alakította ki a Széchényi família és a község elöljárósága. A temető az 1950-es évek közepéig a nemzetség tulajdonát képezte, majd átkerült a magyar államhoz. 1995-től a katolikus egyház a tulajdonos. Egy kellemes és csöndes temetőséta alkalmával megcsodálhatjuk a művészetileg is értékes klasszicista és neogótikus sírköveket – amelyek közül nem egy kő, olyan személyiségé, akik magas tisztségeket töltöttek be a Széchenyiek uradalmán, illetve a falu életében. Úgymint például Tolnay Antal plébános és Lunkányi János uradalmi igazgató, no meg a Széchenyi család egyéb tagjai.

Érdekes módon már a megnyitáskor, 1778-ban felépítettek egy temetőkápolnát. Ezt 1806-ban gróf Széchenyi Ferenc fejlesztette tovább, és alakított ki ugyanitt családi sírboltot. A munkálatok 1819-ig tartottak, a híres soproni építész Ringer József tervei szerint – a temetőkápolnához klasszicista stílusú előcsarnokot építettek, valamint az ovális alakú kriptát megtoldották egy kereszt alaprajzú térrel. A kripta és a szentély azonban már 1810-ben elkészülhetett, ugyanis ebben az évben a győri püspök áldásban részesítette az épület ezen részeit. Később a pápa búcsúhellyé nyilvánította. Ennek költségeit Széchenyi Ferenc 3000 forinttal támogatta, a kripta fenntartására pedig alapítványt hozott létre, mely 1925-ig fedezte a kiadásokat. A mauzóleumba utoljára 1977-ben temetkeztek, ám a fenti kápolna máig ravatalozóként funkcionál.

Maga a kápolna klasszicista stílusú – bejárata dór oszlopok közt vezet; az oltárképen a Feltámadt Krisztus látható; az oltár mellett aranyozott faragások és gyertyatartók, a bejárati kapu feletti karzaton klasszicista orgona található; a mennyezetet freskó díszíti. A kriptába vezető lejárat az oltártól jobbra nyílik. Itt – vagyis a kriptában – a Széchenyi család 102 tagja nyugszik; többek között gróf Széchenyi Ferenc és neje Festetich Júlianna, gróf Széchenyi István és neje Seilern Crescence, gróf Széchenyi Lajos és Pál… (csak, hogy a fontosabb neveket említsem). Széchenyi Pál, kalocsai érsek mumifikálódott holtteste üvegezett tölgyfa koporsóban fekszik. Vele szemben Széchenyi István koponyadarabja látható egy vasládában. A temetőt elhagyva, befejezésül érdemes még megtekinteni azoknak a lengyel menekülteknek a sírjait, akik a II. világháborúban, a magyarországi harcok során estek el.

Én magam ugyan már nagyon régen jártam a nagycenki temetőben – egészen kicsiként –, mégis élénken emlékszem nagyon sok részletére. Nyugodtan kijelenthetem, hogy a mauzóleum, illetve maga a temető maradandó élményt nyújt azoknak, akik meglátogatják – a nem tafofilokat is beleértve.