Sziasztok! Köszöntök minden kedves érdeklődőt.
Mielőtt belevágnék a dolog érdemi részébe szeretnék bemutatkozásként – nem mellesleg bevezetőként is – írni néhány sort.
Először is miért a temetők? A becsületes válasz az, hogy nem tudom… de világéletemben lenyűgöztek. Mihelyt az ember átlépi egy sírkert kapuját s elindul a fák, no meg a sírkövek és a fejfák felé, beléhasít egy érzés, egy hangulat, ami kizárólag a temetők sajátossága. Egyesek számára ezt az érzést az emberi halandóság és az elmúlás érzete vagy éppen az ősök tisztelete jeleni, mások számára a szeretteink örök becsülése, megint másoknak egy megmagyarázhatatlan zsigeri borzongás a haláltól. Azt mindenesetre talán biztosan kijelenthetem, hogy ilyen vagy olyan módon mindnyájunkat lenyűgöznek; nincs kivétel.
A temetők, a sírok mesélnek. Egy-egy emberről – kikre talán ma már nem emlékszik senki, még a saját leszármazottja sem –, korokról, közösségekről, a múltról… Én magam mindig úgy éreztem, hogy amikor egy temetőben sétálok, mintha magában a történelemben sétálnék: kiváló hely a gondolkodásra, az emlékezésre és a megnyugvásra. Ha szabad így fogalmaznom, a temetők „szellemiségének” a szerelmese lettem. De talán nem vagyok egyedül.
Mióta elolvastam Borisz Akunyin – Temetői történetek című művét, már a nevét is tudom ennek a vonzalomnak: TAFOFILIA. Ez a szó nem takar semmiféle pejoratív kifejezést, sőt kimondottan pozitív jelentéssel bír. Gondoljunk csak bele, ha valaki régi sírfeliratokat kutat, életben tartja a régmúlt korok embereinek az emlékét, ősi közösségek temetkezési szokásait és ezeket megőrzi az utókornak, az véleményem szerint igen értékes munkát végez.
Valami hasonló, munkára szántam el magam – természetesen a teljesség igénye nélkül, amennyit a szabadidőm enged. Itt jegyezném meg, hogy szívesen fogadok tanácsokat, ajánlásokat és akár recenziókat is.
Tartsatok velem a temetők lenyűgöző és borzongató világába!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.